A céllal nem, az eredménnyel igen!

A céllal nem, az eredménnyel igen!

Nincs hozzászólás a(z) A céllal nem, az eredménnyel igen! bejegyzéshez

Azt mondja a rádió, a kormány elrendelte, hogy a végkielégítések 2 millió forint feletti részét 98 százalékos adó fogja terhelni.

Nem kétséges, ez az intézkedés a régi rezsim embereinek könnyebb lecserélését hivatott szolgálni. Most megvan a törvényes lehetőség, hogy körülbelül 2 millióért bárkit elküldhessenek, akár tisztogatásnak nevezzük ezt, akár más névvel illetjük. Az, hogy ez gusztusos-e, mindenki a saját szája íze szerint értékelheti, e sorok írója látott már elegánsabb megoldásokat is és szánalmasabbakat is. Ám azzal semmiképpen nem szimpatizálunk, hogy olyan törvényeket hoz a mai hatalom, ami aktuális személyzeti politikáját szolgálja.

Más lenne a helyzet, ha azért hozták volna ezt a rendeletet, mert méltánytalannak találnák azt, hogy olyan emberek 2 milliónál jelentősen többet kapjanak, akik alkalmatlanságuk miatt kénytelenek megválni hivataluktól. Ám erről szó sincs, kormányváltások után az új rezsim megbízható kádereinek kell a hely, s ezeket szabadítják most fel ennyiért.

Az is megérne egy misét, hogy elgondolkozzunk azon, hogy a rendszerváltástól független állásmegszűnések után miért járhat 2 millió forint annak, aki alkalmatlannak bizonyul munkaköre betöltésére. De ez egy másik dal…

Azzal azonban okvetlenül egyetértünk, hogy ha már szükséges leváltani egy sereg embert, akkor az legyen a lehető legolcsóbb a köznek, s ne tagadjuk a szóban forgó rendelkezésnek van ilyen hatása. S szögezzük le, a mostani intézkedés nem a kispénzű, alacsony jövedelmű tisztviselőket és hivatalnokokat sújtja.

Egyetlen kérdésünk azonban még nyitva maradt, ha netán a Fidesz vesztésre állna négy vagy nyolc év múlva, nem semmisítenék meg a most hozott rendeletet?

(roóz)

About the author:

Leave a comment

18 − tizenöt =

Back to Top