A nemzet színe-java… – avagy a politika degenerálódása

kirakos

A nemzet színe-java… – avagy a politika degenerálódása

Nincs hozzászólás a(z) A nemzet színe-java… – avagy a politika degenerálódása bejegyzéshez

 A közelmúltban egy érdekes televíziós élmény is abban erősített meg, amit már eddig is egészen biztosan tudtam: a politikai szereplők között igazából semmi különbség nincsen. Az eredményességüket tekintve pedig méginkább elfogadhatjuk ezt az alapvetést, hiszen csak egy valamire képesek: a totális és mindenre kiterjedő rombolásra.

„A nemzet színe-java” című, a valóságból építkező és nagyon találó témájú film lényege röviden az, hogy elnökjelölő választásra készültek a demokraták Amerikában a 90-es években. Eközben sorra derülnek ki a jelöltek disznóságai, a múltbéli ügyek és a „dossziék”, amivel zsarolni lehet őket. Lényegében ma már csakis erről szól egy kampány, és szinte mindegy, hogy igaz vagy sem egy állítás, ha egyszer valakire ráhúznak valamit, az rajta is marad! Mivel a politikusoknak más mondanivalójuk nincs, mint a másik ócsárlása és minősítése, ezért mindenki erre koncentrál.  Sajnos még a támogatóik is ezt szeretik a legjobban hallgatni, a fontos dolgok és a programok helyett. De mivel a média is csak erre vevő, így a kampány a sárdobálásról és az ehhez kapcsolódó marketingfogásokról szól.

A film főleg ezt mutatta be, de jött egy meglepő fordulat is: az egyik jelölt lebetegszik, így új szereplő került a küzdőtérre, aki felrúg minden megszokott szabályt. Idős, tapasztalt ember lévén nem akar lihegő tanácsadókat és kampánystábot, hanem természetes módon, emberhez méltóan igyekezett pótolni elődjét. És ezzel sokkal népszerűbb lett az egyébként már befutónak látszó zűrös fiatal ellenfelénél, akit még az újságírók kellemetlen kérdéseitől, és ezzel a megsemmisüléstől is ő mentett meg. Úriember volt, ami a politikában egyáltalán nem jellemző. Aztán hogy ez a film mégse különbözzön nagyon a valóságtól, a végén itt is beütött a népszerű öregúrnál egy felderített ügy, egy fiatalkori bűn – így hát a semmiből előkerült pozitív személy is elbukott, mert neki is megvolt a maga „dossziéja”, amire persze a hálátlan ellenfél azonnal lecsapott…
A film végén elgondolkodtam és megborzongtam a felismeréstől, amit nem először éltem már át. Egyértelmű és nagyon találó volt a film címe, hiszen a lényeg ebbe volt kódolva, mert a politika sajnos tényleg ilyen, és ezek szerint mindenhol, de nálunk különösen igaz, hogy ilyen a „nemzet színe-java”! Egyszerűen nincs közöttük olyan, aki ne lenne kompromittálható bármikor a „dossziéjában” lévő ügyeknek, információknak és adatoknak köszönhetően, aki ne lenne gátlástalan és erkölcstelen, ha a saját túléléséről van szó. Mert egy helyről jönnek sajnos. Onnan, ahová jó érzésű ember nem is vágyik.
Ezért van az, hogy már hosszú ideje igazából nincs kit és mit választani, nincs kire és mire szavazni, mert hiányoznak azok, akik képesek lennének az igazi változásokat, a fellendülést, a társadalom összetartó erejét, a megbékélést és a reménységet elhozni.
Mert a politikából hiányoznak a józan gondolkodású, önzetlen, együttműködő és példaadó személyek, a nép egyszerű fiai és lányai, a hétköznapi emberek, mi mindannyian, az a 99 %, akik a hatalom 1%-nyi birtokosának a kiszolgáltatottjai vagyunk. Ehelyett viszont vannak ott szépszámmal olyanok, akik sosem tudtak, és szerintem nem is akartak jót tenni ennek az országnak, csak önzően magukra gondolnak.
Hát normális dolog ez? Nem, és ennek véget kell vetni.

A film elég későn ért véget, hajnali 3 óra volt, július 14-én. És akkor újra átfutott rajtam egy furcsa érzés. Július 14-e van, egy fontos nap. Kinek miért.
A franciák nagyon büszkék erre a napra, mert egy forradalom kezdete volt – bár ennek eredményeit vagy sikerességét, mint általában a forradalmakét, meg lehet kérdőjelezni. De legalább valami volt, volt ott is és akkor is 99%, akik nem tűrték tovább az elnyomó hatalmi rendszert fenntartó 1%-nyi gazdag arisztokrata és kiszolgálóinak uralmát.
Nekem másmiért érdekes ez a nap.
Négy éve ezen a napon vállalhatatlan dolog történt, mintegy betetőzéseként a pártok diktatúrájának. Az ország történelmének eddigi egyetlen, valóban alulról jövő kezdeményezését a megrettent politikusok és pártok minden jogállamiságra jellemző szabályt és törvényt felrúgva együtt, összefogva és egyhangúan akadályozták meg – politikai hovatartozástól függetlenül! És ez a képviselők elszámoltatását célul tűző népszavazási kezdeményezésem volt.
Bár büszke lehetnék arra, hogy 605.885 ember összefogásának eredményeként idáig eljutottunk, de ezt a napot a megnézett film címe alapján is inkább a nemzet szégyenének vagy inkább a megalázásának napjaként tartom azóta is számon, a „hatalmi politika elitnek”, a „nemzet színe-javának” köszönhetően! Hiszen ők voltak azok, akik az összes hatalmi ággal összefogva követtek el a magyar néppel szemben Alkotmány-ellenes és törvénytelen dolgokat annak megakadályozása érdekében, hogy egy törvényes népszavazással megállítsuk az általunk választott képviselőket gátlástalanságukban, és elszámoltassuk őket.
Persze ezt ők, a rendszerváltás kövületei nem szerették volna, hiszen ami egyszer megtörténik, az utána újra és újra előfordulhat. Azt pedig nem szeretnék – jobbostól a balosig bezárólag –, hogy a nép, a társadalom 99%-a kezébe vehesse az irányítást és beleszólhasson a dolgaikba, vagy ne adj isten még el is számoltassa őket.
Pedig más megoldás nincsen, és ha nem tudunk összefogni – de nem a politikusokkal, a régi bejáratott elvtársakkal és pártokkal -, akkor egyre nagyobb bajba sodródunk, és a kilátástalanságnak sosem lesz vége. Össze kell fognunk újra, ahogy ezt 4 évvel ezelőtt is megtettük, és folytatnunk kell a közös munkát. Ha annyi ember kevés volt, akkor most többen kell legyünk. Sokkal többen, hogy cinkosan összekacsintva, a magyar társadalmat becsapva és megalázva, a jogállamiságot eltiporva a pártkatonák többé ne tehessék meg velünk azt, amit 2009. július 14-én.

Az a nagy kérdés, hogy a pártok romboló és megosztó tevékenysége helyett mi magunk akarunk-e igazi társadalmi összefogást, és 4 éve megkezdett utat folytatjuk-e tovább?
Nincs vesztenivalónk, 605.885 ember – innen indulhatunk…

Seres Mária

About the author:

Leave a comment

tizenegy + nyolc =

Back to Top