A románok nem kérnek műhúst

muhus

A románok nem kérnek műhúst

Nincs hozzászólás a(z) A románok nem kérnek műhúst bejegyzéshez
A bukaresti szenátus elfogadta a szintetikus, géntechnológiával előállított “hús” forgalmazását megtiltó törvény tervezetét. A bukaresti szenátus első házként elfogadta hétfőn a húsról és húskészítményekről szóló törvény tervezetet, amely egyebek mellett tiltja a laboratóriumokban, állati sejtekből előállított szintetikus hús forgalmazását. – adta hírül az Agerpres román hírügynökség. A román közvéleményben óriási felháborodást és elutasítást váltottak ki azok a kezdeményezések melyek során a műhús forgalmazását és előállí1tását hozták fel a globalista lobbi miatt illetékesek, vagy éppenséggel a “húspótlásra” szánt rovar és féregevésre, kukacliszttel szennyezett ételekre próbálták ráhangolni az embereket. Több olyan incidens történt a romániai boltokban, hogy a vásárlók felborogatták és szétszórták a bogárlisztet, illetve azokat a termékeket amik ilyet tartalmaztak. Most a törvényhozás szintjén is meg akarják védeni magukat ettől az új Great Reset-es, az emberi egészségre veszélyes hatásokat gyakorló őrülettől.
muhus
Romániában a Covid-diktatúra se jött be, mivel a lakosság csupán 15-20%-át tudták rávenni az oltásra.
A románok nem kérnek a szintetikus húsokból se!
A szociáldemokrata törvényhozók egy csoportja által kezdeményezett jogszabályjavaslat a húsok és hústermékek elnevezését, csomagolását, felcímkézését és forgalmazását szabályozza “a népesség egészsége, a higiéniai szabályok betartása és a fogyasztók pontos tájékoztatása érdekében”. A tervezet előírja, hogy a “román termék” megnevezés és a román nemzeti zászló színei kizárólag a 100 százalékban romániai gazdaságokból származó hústermékek esetében használhatók. A javaslat azt is leszögezi, hogy mind a hazai, mind a külföldi piacról származó termékek esetében fel kell tüntetni a címkén azok beszerzési árát.
A törvénytervezet megtiltja a laboratóriumokban, állati sejtekből előállított szintetikus hús forgalmazását. A tiltás a közélelmezési egységek által szintetikus hús felhasználásával előállított termékekre is vonatkozik. A szabály megszegése 200 ezer lejtől 300 ezer lejig terjedő bírsággal büntethető a javaslat szerint.
A tervezetről a képviselőház szavaz majd döntő házként.

About the author:

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

Back to Top