Arccal a bányák felé

banya

Arccal a bányák felé

Nincs hozzászólás a(z) Arccal a bányák felé bejegyzéshez

Az ipari termelés és a bányászat fontosságáról beszélt a nemzeti fejlesztési miniszter Gyöngyösön, a 63. országos bányásznap központi ünnepségén.

Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy egy ország csak erős ipari termeléssel és az azt kiszolgáló bányászattal együtt lehet erős. Az összes ipari ágazat alapja a bányászat – mondta. Az elmúlt évtizedek összezsugorították a magyar bányászatot. A kelet-európai nehézipar összeomlása a rendszerváltás előtt, az ezt követő felelőtlen privatizáció, majd a termelési központok elvándorlása a kontinensről pedig megpecsételte a szebb napokat látott magyar bányászat sorsát – emlékeztetett Németh Lászlóné.

„Vannak olyan politikai erők, amelyek azt hirdetik, hogy Magyarországon nincs szükség termelésre, iparra, szolgáltatásokból is meg tud élni az ország. Mi elítéljük azt a gondolkodásmódot” – jelentette ki a miniszter. Az építőipari nyersanyagok bányászata mindig a beruházásoktól függött, ezért ez a terület a válság egyik áldozatává vált – folytatta Németh Lászlóné, aki szerint a közeljövőben ebben az ágazatban komoly fellendülés várható.

Elmondta azt is, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak vezető japán vállalatokkal a leghatékonyabb tisztaszén-technológia bevezetésére, hogy az induláshoz szükséges borsodi kísérleti üzem felépülhessen.
A kormány alapvető célja az erőforrások, köztük az ásványi nyersanyagok minél jobb kihasználása. Ezért a tárca vizsgálja a korábban beszüntetett bányászati tevékenységek folytatásának, illetve új területeken való megindításának lehetőségét – mondta a miniszter.

About the author:

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

Back to Top