Levente Péter – Más szín a palettán

lp26

Levente Péter – Más szín a palettán

Nincs hozzászólás a(z) Levente Péter – Más szín a palettán bejegyzéshez

„Olyan emberekkel vagyok hajlandó együtt dolgozni, aki úgy végzi a munkáját, mintha az minden esetben az életében az utolsó lenne. Mindig a legjobb formáját adja, és esténként el tud számolni a napjával. Elmondhatja azt, hogy ma mindent megtettem a körülményekhez és a képességeimhez mérten, nyugodtan halhatok meg. És ha esetleg másnap is felkelek, akkor tudok élni az új nap adta lehetőséggel is.”

– Évtizedekkel ezelőtt is ugyanolyan volt egy kisgyerek, mint napjainkban?

– Minden gyerek születése egy tiszta lap. Szerintem a világ attól nem robbant még föl, hogy mindig új gyerekek születnek fehér lappal, de mindig lesznek olyanok, akikből janicsárokat nevelnek. Viszont mindig többségben maradnak azok, akik nem janicsárokat nevelnek. Az a világ nagy szerencséje, hogy a gyerekeknek csak egy részéből nevelnek kis törpét, és kis indigóterméket.

– Mire gondol ezekkel a kifejezésekkel?

– Arra, hogy egyesek lélek nélkül nevelnek gyerekeket. Arra tanítják őket, hogy gyűlöljék ezt és azt, ne fogadjanak el bizonyos dolgokat. Elhitetik velük, hogy a világon az egyedüli érték az, amit a „mi” családunk, a „mi” iskolánk kínál. Ezt nagyjából 14 éves korig lehet folytatni. Mindig voltak, és lesznek is szélsőséges emberek. Ma ezt szélső balnak és szélső jobbnak hívjuk, akik a másiknak a nem elfogadására nevelik a gyermeket. Otthon, gyülekezetben, tömegmozgalomban, úttörő-, cserkész vonalon és az iskolákban, egyetemeken.

Írtam erről “Torzó gyermeknevelés” címmel. Az a torzó gyerek, akinek csak a testét edzették, és a szellemét növelték, de egyoldalúan, lélek nélkül. A sportban is jelen van mindez. Nézzünk például egy 22 éves, csodálatos testű focistát, akinek a feje jobbnál jobb taktikai utasításokkal van tele. Ez a fiatal, amikor a bíró sípja megszólal, akkor nem vágja vigyázzba magát, nem fut vissza a posztjára, hanem eltorzul a szép arca, durva mozdulatot tesz a karja, és szitkok hagyják el a száját, miközben rohan a játékvezető felé. Ez a janicsár szindróma, erről beszélek én.

– Ön több évtizede jár intézményről, intézményre, ahol gyermekeket nevelnek. Történtek jelentős változások a sok-sok év alatt?

A családok mennyisége csökkent, és a léleknevelést ösztönösen érzőké is. Nehogy azt higgye valaki, hogy egy értelmiségi családban feltétlenül megfelelő lélekkel nevelik a gyereket! Egy tanyasi, parasztcsalád 12 akácfával, több száz holddal maga körül képes úgy nevelni a gyermekét, hogy abból egy sportszerű, megbízható ember váljon. És ugyanúgy egy aljas, cinikus ember nőhet fel egy rózsadombi nőgyógyász lakásában, ahol kiegyensúlyozott anyagi körülmények között, három diplomához is biztosítottak lehetőséget a szülők az egyetemen, csak épp azt mondták, hogy üss, vágj, ne hagyd magad. Ha megdobnak kővel, dobd vissza egy kétszer akkorával.

Évente 100-120 embernek eszébe jutok. Továbbra is egy más szín vagyok a palettán. Nem feltétlenül jobb, hanem más, mint a többi, és ez az én felnőtti felelősségem szerint a gyerekeknek nem hiányozhat a palettájáról. Mindenkit szolgálok, aki hív. Az óriási előnyöm az, hogy nekem a bizalmat már nem kell megszereznem, csak megszolgálom és megtartom azt működésem ötödik évtizedében. Lehetne több fellépésem, és kereshetnék milliókat, ha a gyerekzsúrokon, kis létszámú nézőcsapat előtti szerepléseket is elvállalnánk. De nem. Csak meghatározott számú gyerek, vagy felnőtt előtt vagyok hajlandó fellépni, hogy minél többen juthassanak hozzá ahhoz, amit adni tudok. Nem az egyszerű szórakoztatás és a puszta pénzszerzés céljából tanítok. A pénz csak egy eszköz. Nekem például állandó gázsim sincs. A cél az, hogy valami értelmet adjak az együtt töltött időnek. Valami a tudat alatt, az érzelemben maradjon meg a találkozásból.

About the author:

Leave a comment

Back to Top