Miért pont ide vándorolt ez a szerencsétlen farkas?

Miért pont ide vándorolt ez a szerencsétlen farkas?

Az elmúlt napok történései ismét bebizonyították, hogy a magyar társadalom lelki, szellemi és mentális állapota az összeomlás szélén van.

A közfelháborodás szót nemigen lehet arra a lincshangulatra és szűnni nem akaró beteges gyűlölethullámra használni, amit a Magyarországon kilőtt vándorfarkas esete kiváltott az emberek nagy részéből.

Magasabb rátekintésből: abba a történésbe, amibe aktuálisan belekapaszkodott egy végső agóniáját vívó emberi közösség maradványa.

A tömeg mindig vért kíván, a casus belli pedig valójában lényegtelen.

Minden jóérzésű embert valamennyire megérint egy állat értelmetlen halála. Nem is erről van szó. Hanem arról, hogy verbális mészárlás tengerében fürdő tömegek halmaza megegyezik azokkal az egy éve háborút, vérontást, tömegpusztító fegyvereket, az orosz emberek, művek, kulturális értékek mindenhonnan való el- és kitiltását hasonló vehemenciával követelőkkel. Egy felvonással ezelőtt pedig erőszakosan követelték ismerőseik, kollégáik, barátaik jogfosztását, társadalomból való kizárásukat, merthogy ők oltatlanul mindenre és mindenkire veszélyesek.

Persze ebből semmi nem volt igaz, de ez nem motiválta őket önreflexióra, vagy bárminemű szembenézésre.

Ők azok, akik gyűlölik a szomszédjukat, megvetik a hazájukat, a kultúrájukat, akik tagadják nemzetük anyagi és szellemi értékeit, de a határt ostromló hordákat, a magyar nemzeti kisebbségeket jogfosztó, megnyomorító idegen államokat mélységesen tisztelik. Nekik szellemi orgazmust okoz, ha minél tovább és minél többet lehet gyalázni a sors és eredetközösségüket, és tulajdonképpen erkölcsi kötelességet éreznek arra, hogy ebben az öngyűlöleti versenyben a lehető legjobban teljesítsenek.

Ez az embertípus leginkább a Rákosi éra magyarellenes terrorjában fogant, majd tovább lett csiszolva a Kádár – rendszer finomított, de még aljasabb módszerei által, hogy végül a rendszerváltás utáni posztkommunista és szélsőliberális miliő szellemi, erkölcsi és morális szörnyszülöttjeként teljesedjen ki.

Nekik a neomarxista agymosás és tudatipar még annyit megenged, hogy a természet és az állatok tisztelete, szeretete még erkölcsi alap lehet. De csak ezt az egyet, mert minden más erkölcsi alap már fel lett számolva.

Persze ez álszeretet és áltisztelet, mert semmi közük nincs sem a természethez, sem az állatokhoz, mert ha közük lenne, akkor pontosan tudnák, hogy a rombolás mindig a szellemi térben kezdődik.

Anyagi szinten is csak ennyi telik tőlük: az interneten való jóemberekedés, a köz előtt való villogás, a csöpögős képmutató álszenteskedés, a mindenáron való magamutogatás és lájk vadászat.

A való életben pedig semmi közük sincsen semmihez.

Az, hogy mekkora a baj, abból is világosan látszik, hogy amikor történik egy lincselés Magyarországon, – mert sajnos történik – vagy egy brutális kettős gyilkosság, milyenek az arra adott válaszok és reakciók.

Ha röviden megakarjuk fogalmazni: félelmetesek.

A farkast elsiratók között már rengetegen nem tisztelik, vagy egyenesen semmibe veszik az emberi életet, és már odáig jutottunk, hogy vannak, akik az elkövető/k mellé állnak.

Ennek az embertípusnak a vesszőparipája az aktuális kormány végletig való mocskolása, bármiről is legyen szó, de azt már nem fogják fel, hogy egy adott társadalom mindenkori vezetői az adott közösség tökéletes tükörképei.

Valószínűleg már nem vagyunk messze attól, hogy ez a sötét, ösztönvilágból felszabaduló patologikus gyűlölet a fizikai valóságba is kiszabaduljon.

Egy biztos: a farkasok még bőven élnek és virulnak majd, mikor ennek a társadalomnak már az emlékére sem lehet bukkanni.