Szerettem volna üzenni…

295

Szerettem volna üzenni…

Nincs hozzászólás a(z) Szerettem volna üzenni… bejegyzéshez

Szerettem volna Orbán Viktor hivatalos oldalán megjeleníteni ezt a levelet, ami neki szól egy gáton helytállt civiltől, de nem lehet hozzászólni. Milyen hivatalos oldal az, ahol nem lehet commentelni?! Remélem, mégis eljut hozzá!

LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK A GÁTAKRÓL!

Tisztelt Orbán Viktor!

A mai napon sikerült három percet azzal töltenem, hogy hazaérve egy tál meleg ebéd elfogyasztása közben megnézzem az általam ugyan nem kedvelt HÍR TV árvízi összefoglalóját. A különböző szavak mély nyomot hagytak bennem és az ebéd sem esett olyan jól:
„Parancsba adtam” „ A hivatásosok” „ A hozzáértő személyzet” „megvédtük” „megtöltöttük” és még sorolhatnám.
Ez volt az első összefoglaló, amit láttam a tévében, mert az elmúlt napokban erre nem volt nagyon lehetőségem, mert „ember kellett a gátra”! Így inkább élőben néztem az „adást”.

Szerveztem, mentünk, mert úgy éreztük, hogy minden segítségre szükség van. Több helyszínen dolgoztunk a GYVSE Sárkányhajó Szakág lelkes sportolóival, de az Ön által említett hozzáértő, hivatásos állománnyal még nyomokban sem találkoztunk. Láttam elfáradt katasztrófavédelmist, aki megpróbálta összefogni a védekezést, láttam „fröccsös” vízügyest akinek fogalma sem volt a gátépítés voltáról, láttam beosztott tűzoltókat, akik segítettek ahol tudtak, kétségbeesett tekintetű helyi lakosokat akik bíztak bennünk, polgármestert aki szervezett és „megköszönt”, gyerekeket akik vizet osztottak, helyi boltost aki kávét és csokit kínált a saját árujából, körzeti megbízott rendőrt aki teljes harci díszben tolta a talicskát, és láttam nagyok sok olyan embert akik önkéntesek voltak, és tették a dolgukat.
Nem láttam viszont azokat, akiket a híradásban istenített.

Lehet, hogy mi (én) voltam rossz helyen? Nem, nem hiszem. Ha megnézi a képes beszámolóinkat, akkor biztos látja, hogy jó helyen voltunk.
Ott voltunk mi, és a rengeteg munkahelyről, másod-harmad állásból hazatérő ember, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk – ránk.
Persze, ha nem bontják el azt a k…va gátat a júniusi „zöldár” előtt, ami minden évben jön, akkor sokkal egyszerűbb lett volna a védekezés.
A víz nem olyan, hogy nem jön. Az jön. És ha jön, akkor nagyon. Ezt már megmondta Pelikán József gátőr is.Ha van gát akkor az megfogja, feltéve ha az nem egy hetes tákolmány, hanem egy jól beállt töltés. Akkor elég csak figyelni és az esetleges buzgárokat homokzsákkal megfékezni. De ehhez nem értek. (Nem is ez a lényeg, hanem amiről már fent írtam.)

Tehát, hogy jelen pillanatban még nem úszik Szigetköz, Győrújfalu, Kisbácsa, Nagybácsa, Szőgye, Vének, Kisbajcs, Nagy­bajcs és a környező falvak, azt nem annak köszönheti, hogy „pa­rancsba adta” és a „hozzáértő állomány” megakadályozta, hanem annak, hogy a lakosság összefogva egymást segítve megtett mindent, hogy ne legyen katasztrófa.
Remélem, ha levonul a „zöldár” és nem az újjáépítés lesz a legfőbb teendő, azért megkérdezi az illetékes vezetőket, hogy hova lett a régi gát?????
Persze tud ez a Mosoni-Duna szép is lenni. Nekünk ez a második otthonunk. Amikor legközelebb Győrben jár, szívesen fogadjuk egy jó kis sárkányhajózásra.

Tisztelettel:
m-Ákos a barátaimnak
(Önnek: Bucskó Ákos)

About the author:

Leave a comment

Back to Top