A davosi találkozó üzenete

davos

A davosi találkozó üzenete

Nincs hozzászólás a(z) A davosi találkozó üzenete bejegyzéshez

A Világgazdasági Fórum (WEF) egy héten keresztül zajlott a svájci Davosban közel a politikai, üzleti, média- és tudományos elit részvételével. 3000 meghívott volt a világ minden pontjáról. (Az oroszok kivételével). Az ott elhangzottak az egész világra hatással vannak és lesznek, éppen ezért nem árt tudni, miről is beszéltek.

A globális elit vakcinaútlevelet akar

Az egyik legnagyobb figyelmet keltő javaslat az idei WEF-találkozón Tony Blair volt brit miniszterelnöktől, a Tony Blair Globális Változások Intézetének jelenlegi ügyvezető elnökétől érkezett.

Blair „nemzeti digitális infrastruktúra” fejlesztését javasolta, és kijelentette: „Segítenünk kell az országokat egy nemzeti digitális infrastruktúra kialakításában, amelyre az új oltóanyagok miatt is szükség lesz”. Ez a nyilatkozat határozottan azt sugallta, hogy „új vakcinák” jönnek.

Blair azt is mondta:

„Tudni kell, hogy ki kapott oltást és ki nem.”

(A magyar feliratozású videó a képre kattintva tekinthető meg.)

advos-bkair

Blair korábban jóváhagyta a „Good Health Pass”-t, egy digitális vakcinaútlevelet, amelyet az ID2020 indított el, amely a Mastercard, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara és a WEF együttműködése.

A Good Health Pass Collaborative tagja az Accenture, a Deloitte és az IBM, míg az ID2020 általános partnerei a Facebook és a Mastercard.

Az ID2020 alapító partnerei közé tartozik a Microsoft, a Rockefeller Alapítvány, az Accenture, a GAVI, a The Vaccine Alliance (az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO egyik fő partnere), az UNICEF, a Bill & Melinda Gates Alapítvány és a Világbank.

A globális tisztánlátás

A betegséggel kapcsolatban Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy „előbb vagy utóbb a tuberkulózis újjáéledése jöhet”.

Jordan Schachtel oknyomozó újságíró rámutatott, hogy „a 201-es eseményt, a pandémia előtti koronavírus-szimulációt egy davosi WEF konferencián jelentették be 2019-ben.”

Ebben az évben Lawrence „Larry” Summers, aki 1999 és 2001 között az Egyesült Államok pénzügyminisztereként, 2009 és 2010 között pedig a Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatójaként dolgozott, azt mondta, hogy „meglátásom szerint 50-50-nél jobb az esély”. „A következő 15 évben COVID-méretű probléma lesz.”

Summers ezeket a megjegyzéseket a „Globális gazdasági kilátások: ez egy korszak vége?” című panel részeként tette. amelynek paneltagjai között volt Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója, valamint Christine Lagarde, az IMF korábbi ügyvezető igazgatója és az Európai Központi Bank jelenlegi elnöke.

Egy sajtótájékoztatón a tisztviselők bemutatták a WEF „Global Cybersecurity Outlook 2023” jelentését, amelyben „katasztrófális kibereseményt” jósoltak, amely „valószínűleg a következő két évben”.

Azt akarják elhitetni velünk, hogy minden problémára létezik digitális megoldás

A WEF éves találkozói a technokrácia előmozdításáról híresek, és az idei találkozó is ezt a tendenciát folytatta.

Példa erre a „Megélhetési lehetőségek javítása digitális azonosítóval” elnevezésű ülés, amely „nemzetközi személyazonosító politikát hirdetett a pénzügyi, társadalmi és egészségügyi méltányosság digitális azonosítás révén való megvalósítására”.

Ezt a panelt nem közvetítették, és nem volt nyilvános a sajtó számára.

Egy másik ülésen a panel résztvevői azt jósolták, hogy „az emberek hamarosan magukévá teszik a beültetett agyi-technológiát, hogy „dekódolhassák az összetett gondolatokat”. Minél szélesebb körben alkalmazzák a neurotechnológiát, annál több adatot lehet gyűjteni.

Szaúd-Arábia kommunikációs és információs technológiai minisztere, Abdulla Al-Swaha a davosi jelenlévőknek elmondta, hogy országa „a metaverzális technológiát alkalmazza, amely már megmutatta előnyeit néhány nagy projektben.

A WEF a metaverzum híve, ez eddig is egyértelmű volt.

Meg akarják változtatni azt amit gondolsz, és ahogy élsz

A héten bemutatott javaslatok közül sok szükségszerűen az emberek megélhetésének és szokásainak nagymértékű megváltoztatását vonja maga után.

Maarten Wetselaar, a Cepsa vezérigazgatója a „megbökdösés” viselkedéspszichológiai koncepciójának egy példájában a „sokkal magasabb szén-dioxid-árak” mellett szállt síkra.

Az ausztrál bányászat vezetője, Andrew Forrest a „zéró kibocsátás, nem csak a nettó nulla kibocsátás” mellett nyilatkozott, mondván, hogy ez megvalósítható a meglévő technológia segítségével: „napenergia, szél, akkumulátorok, zöld hidrogén”.

A „15 perces város” koncepciót is meghirdették, ahol az emberek autómentesek lesznek. Egy „5 perces város” javaslat is előkerült, amely „100%-ban nap- és szélenergiával működik”.

A svájci Zöld Párt egyik tagja „a klímaegyezményeket be nem tartó vállalkozások megbüntetésére szólított fel”.

A hús, illetve fogyasztásának  visszaszorítása – szintén napirenden volt. Jim Hagemann Snabe, a Siemens elnöke azt mondta: „Ha egymilliárd ember abbahagyja a húsevést, annak nagy hatása van. Nemcsak a jelenlegi élelmezési rendszerre van nagy hatással, hanem az élelmiszerrendszerek innovációját is ösztönözni fogja.” Snabe a szintetikus hús elterjesztését szorgalmazta.

A szólásszabadság korlátozása

Az idei találkozó résztvevői a szólásszabadsággal kapcsolatban is állástfoglaltak.

António Guterres, az ENSZ főtitkára ezt mondta:

„A politikusoknak meg kell érteniük, hogy jobb ma meghozni azokat a döntéseket, melyek ugyan nem lesznek népszerűek, de mégis fontosak, hogy a  közvéleményt alakítani lehessen.”

Egy másik panelen a Moderna vezérigazgatója, Stéphane Bancel azt mondta, hogy „a járvány még mindig tart”, és bírálta a COVID-19 vakcinákkal kapcsolatos tudományos, politikai és nyilvános vitát.

Sasha Vakulina, az Euronews európai hírhálózatnál dolgozó ukrán újságíró az oltással kapcsolatos téves információk miatt emelte fel a szavát. Bancel erre így reagált:

Egyes országokban tudományos vitákat láthattak a  tévében, főműsoridőben, így sokan összezavarodhattak.

A legtöbb országban az összes fél ugyanazt mondta: tudod, ezeket jóváhagyták, klinikai vizsgálatokat végeztek, be kell szereznie az oltóanyagot.

„A közösségi média szörnyű volt, egyszerűen szörnyű. Láthattunk néhány országot, ahol tudományos vitákat, politikai vitákat is folytattak – különösen a közösségi médiában.  Ezekben az oltások aránya nagyon alacsony volt.”

Ugyanezen a panelen Michelle Williams, a Harvard T.H. karának dékánja azt mondta:

„Egy sokszínű társadalomban több rétegre lesz szüksége a kommunikátoroknak, valamint különböző kommunikációs stílusokra és módokra.”

Williams szerint a kormányoknak „együttműködve és tisztelettel kell dolgozniuk a megfelelő üzenet és hírvivő megszólításában, hogy valóban elősegítsék a változást”.

Teljes egyetértés

A WEF ülésein az előadónak nem kell bekiabálásokra és vitákra készülni.

„Az igazság az, hogy a WEF és vezetői jobban szeretik a konformitást, mint a vitát. Valójában a vitát aktívan visszatartják, és a sorból való kilépés – a narratíva megsértése révén – a Club Davos klubból való végleges eltávolításának alapja.

– írta Schachtel.

„Függetlenül attól, hogy ki tölti be ezeket a paneleket és felszólalásokat, legyen szó meghívott vállalati médiáról, kormányzati tisztviselőkről és/vagy üzleti vezetőkről, soha nem hangzik el semmilyen nyilvánvaló ellenvélemény vagy véleménykülönbség.”

 

About the author:

Tags:

Leave a comment

Back to Top