A népnek kenyér kell és cirkusz.

 Az elmúlt napokban megszámolatlan körüzenetet kaptam, ami arról tanúskodik, hogy a nép egyszerű gyermekei nemes cél érdekében hajlandóak lemondani a cirkuszról. Az árvízkárosultak javára felajánlották, hogy nem kérnek idén tűzijátékot.

Olvasom az újságokat, nézem a televíziót, falom a blogok, hírportálok írásait. 2-7 milliós havi fizetésekről olvasok egyes honpolgáraink vonatkozásában. A környezetemben jelentős számú ismerősöm, barátom egész évben nem keres ennyit. Honfitársaimról, akik ezt az elképzelhetetlen mennyiségű pénzt újabb és újabb ingatlanokba fektetik, külföldi bankszámlákra menekítik. A szerzés öröme. A kuporgatás a gyűjtögetés élménye. Feltételezem, kéjes örömmel készítenek időről időre számvetést, mennyi mindent sikerült ismét összeharácsolni. Történelmi tanulmányaimból rémlik egy igaz nagy magyar emléke, (Széchenyi István), aki egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy általa nemesnek vélt cél érdekében. Úgy emlékszem felajánlását a nemzet üdvére tette, nem a saját vagyonát gyarapította vele.

A nép egyszerű gyermekei tettek egy nagyvonalú felajánlást. Nekik semmibe sem kerül. “Idén nem kérünk cirkuszt.” Ennyi. A kormány kivár, még nem döntött, hogy lesze-e augusztusban tűzijáték. Persze valaki a brancsból, jó pénzért szolgáltatta volna ezt a szórakozást, és a cimbi most elesik a létől, ha nincs rá állami megrendelés.

Hagyjuk is ezt a témát. Én ugyanis valami olyat olvastam volna szívesebben, hogy hazánkban azok a “mágnások” akiknek a havi fizetése meghaladja az egymillió forintot, létre hoznának egy számlát, amire az egymillión felüli összeget nagyvonalúan ráutalnák az árvízkárosultak javára. Istenem, mi történne? Ebben az évben nem vennének egy újabb ingatlant? Pár millióval kevesebb gyűlne a svájci bankszámlán?