Csak négy nap a pálcikaembertől a portrérajzolásig

324

Csak négy nap a pálcikaembertől a portrérajzolásig

Nincs hozzászólás a(z) Csak négy nap a pálcikaembertől a portrérajzolásig bejegyzéshez

 Mátraverebély önkormányzata egy egyedülálló kezdeményezést indított: jobbagyféltekés rajztanfolyamot szervezett jórészt munkanélküli, tanulási problémával küzdő cigányemberek, fiatalok és közfoglalkoztatottak számára.

– A program célja az, hogy olyan felnőtteknek, akiknek az iskolában nem adatott meg sok sikerélmény, most négy nap alatt megérezzék és megértsék, hogy ők is bármire képesek – akár saját önarcképük, vagy kedvenc sztárjuk portréját is élethűen meg tudják rajzolni. Ehhez egy dolgot kell elsajátítaniuk: másképp látni – mondta Tóthné Kun Andrea jobbagyféltekés rajztréner. – A rajztanfolyamon rájössz, hogy a rajzoláshoz nem kézügyesség szükséges, elegendő hozzá egy átlagos szem-kéz koordináció, ami pl. egy labda elkapásához kell.
Amikor felfedezed a benned rejlő képességeket és magadat is ámulatba ejted – nem is beszélve a környezetedről –, amikor részese leszel egy csodának, amit a kezedben tartott ceruzával élsz át és rájössz, sokkal többre vagy képes, mint azt eddig valaha is hitted magadról.
• Seres Máriát, Mátra­ve­re­bély polgármesterét kérdeztük, hogy miért hasznos a településnek egy ilyen tanfolyam.
– Mátraverebélyben az elmúlt két évben több olyan dolgot is meg tudtunk valósítani, amire korábban azt mondták volna: lehetetlen. De megcsináltuk.
Ez a kísérlet sokkal többről szól, minthogy „botkezű” emberek 4 nap alatt jó rajzkészséggel bírjanak. Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy azoknál, akiknél a hagyományos iskolai oktatás kudarc, létezik olyan módszer, aminek segítségével belőlük is értékes, önmagáért felelősséget vállaló boldog ember válik.
• Ha hátrányos helyzetű embereket célzó szociális programokról hallunk, akkor a legtöbb embernek az étel- és egyéb adományok osztása ugrik be.
– Ez a rajzoktatás tényleg egy speciális szociális program, amelyben a lélek kap olyan táplálékot, amire régóta ki van éhezve. A sikerélmény személyiségfejlesztő hatásához nem férhet kétség, és nagyon örültem annak, hogy a 4 napos kurzusra sok látogatót el tudtam hívni, akik bepillanthattak az alkotás folyamatába, vagy épp összehasonlították a kiindulási helyzetet az utolsó napi alkotással. Mindenkinek leesett az álla!
• Kiket hívtak el?
– Első napon ott volt Havas Henrik, aki már korábban is járt a településen és bepillantást nyert az itt folyó munkákba. Ő egy napra tudott csak maradni, de a jelenléte az országos média érdeklődését is felkeltette, így több újságíró is készített anyagot.  Eljöttek a Települési Önkormányzatok Szövetségének vezetői, de az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási államtitkárságának egy-egy munkatársa is részese lett az egyedi kezdeményezésnek. (Ajándékul az ő portréjukat is elkészítették a rajzosok.) Hasznos volt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön  intézetparancsnokának látogatása is, akitől megtudtuk, hogy várhatóan a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia része lesz a jobbagyféltekés oktatás, és a jövőben a börtönökben is elképzelhetők hasonló tanfolyamok.
• Van-e már kézzelfogható eredménye a frissen megszerzett rajztudásnak?
– A rajzosok meghívást kaptak egy jótékonysági kezdeményezésre, ahol állatokról készült rajzokat árvereztek, és a befolyt összeggel egy állatmentő szervezetet támogathattak. Ez a szervezet a közeljövőben Mátraverebélybe is eljön, és az évek óta kezelhetetlennek tűnő kóborkutya-problémát remélhetőleg közösen sikeresen tudjuk majd megoldani. Szervezés alatt van egy fővárosi akció is, ahol országosan ismert és kedvelt sztárokkal együtt lesznek a mi rajzosaink, és az ő portréikat fogják majd elkészíteni. Az akció az előítéletek ellen, a társadalmi felelősségvállalás erősítésének jegyében, és a tehetségfelkarolás érdekében jön létre. Ezen túlmenően természetesen minden rajzosunk beszámol majd a „privát” sikereiről is. Van, akitől már portrét rendeltek az ismerősök…
• Tehát egyértelmű sikerként értékelhető a kezdeményezés.
Nagy az érdeklődés a településen belül és kívül is, és biztosan lesznek újabb tanfolyamaink. Nagyon fontos, hogy a tanulástól ne féljenek az emberek, hanem vegyék észre, hogy az egy LEHETŐSÉG. Most angol és német nyelvoktatást kezdtünk szervezni – és már több tucatnyian vannak, akik a kezdő szinttel indulva nekilátnak az új kihívásnak. Biztosan ki merem mondani, hogy pár évvel ezelőtt ezek az emberek rálegyintettek volna egy ilyen tanfolyamra. Most viszont szó szerint sorban álltak, hogy már első nap felkerüljenek a jelentkezési lapra. Mátraverebély-Szentkút régtől fogva az itt történt csodák miatt lett híres. Örülök, hogy manapság is történnek nálunk ilyen hétköznapi csodák.

Jobbagyféltekés rajzolás

A résztvevők a berögződött, rajztehetségüket visszavető rossz beidegződésektől megszabadulnak, az elsajátított új látásmód és a sikerek révén pedig bátran mernek majd olyan területeken is próbálkozni, amelyekre korábban még csak nem is gondoltak, hiszen az elvárások és kényszerek helyett pozitív kreatív szemléletre tesznek szert.
A 6–8 órás foglakozások során a résztvevők lépésről lépésre sajátítják el a rajzolás technikáját, miközben fokozatosan oldódnak a gátlásaik. A rajzolandó feladatok folyamatosan nehezednek. A kontúrok és szélek megrajzolásának gyakorlását a szögek és arányok elhelyezésének elsajátítása követi a második napon. A tanulás a mögénézés technikájával folytatódik, majd a fények-árnyékok ábrázolásával ismerkednek meg. Az utolsó napon egy portré elkészítése a feladat.
A hétköznapi ember figyelme sokszor kapkodó és felszínes. Ahhoz azonban, hogy élethűen le tudjunk rajzolni akár egy virágot, nem elég csak felszínesen odapillantani, meg kell figyelni az arányokat, a fényeket, az árnyékokat és a tereket is, amihez koncentrált figyelem szükséges.

Seres Mária: – Ha a négynapos tanfolyamon tanulható technikát, gyakorlatokat és trükköket bevezetnék a normál oktatási rendszerbe, talán Magyarország művészeti nagyhatalommá is válhatna. Sőt, mi lehetne még akkor, ha az éneklést, a zenét, a szobrászatot és egyéb művészeti ágakat is hasonló logikával közelítenénk meg?

Jobbagyféltekés rajzolás

A résztvevők a berögződött, rajztehetségüket visszavető rossz beidegződésektől megszabadulnak, az elsajátított új látásmód és a sikerek révén pedig bátran mernek majd olyan területeken is próbálkozni, amelyekre korábban még csak nem is gondoltak, hiszen az elvárások és kényszerek helyett pozitív kreatív szemléletre tesznek szert.
A 6–8 órás foglakozások során a résztvevők lépésről lépésre sajátítják el a rajzolás technikáját, miközben fokozatosan oldódnak a gátlásaik. A rajzolandó feladatok folyamatosan nehezednek. A kontúrok és szélek megrajzolásának gyakorlását a szögek és arányok elhelyezésének elsajátítása követi a második napon. A tanulás a mögénézés technikájával folytatódik, majd a fények-árnyékok ábrázolásával ismerkednek meg. Az utolsó napon egy portré elkészítése a feladat.
A hétköznapi ember figyelme sokszor kapkodó és felszínes. Ahhoz azonban, hogy élethűen le tudjunk rajzolni akár egy virágot, nem elég csak felszínesen odapillantani, meg kell figyelni az arányokat, a fényeket, az árnyékokat és a tereket is, amihez koncentrált figyelem szükséges.

About the author:

Leave a comment

Back to Top